MINT PILÁTUS A CREDO-BA... Visszafogottan lelkendezős beszámoló egy nem akármilyen fesztiválról                                                                                                                                           (erősen szubjektív tudósítás) Néhány rossz gyerekkori emlék kapcsán, na meg testvérem végzetes motoros  mániája miatt valahogy mindig szívesebben  néztem a járda széléről a dübörgő, nikkelezett kétkerekűeket, meghagyva őket a  filmvászonnak, vagy egy-egy felvonulás látványelemének. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor nosztalgiával gondolok a Harley hátsó ülésére… De ne vágjunk a közepébe, csak sorjában. Történt, hogy éppen az elmúlt hét végét töltöttem Balatonakarattyán, egy készülő riport kapcsán. Péntek délelőtt tájban veszett forgalmazást hozott az éterben a terjedés, valami rendezvény okán feleseltek egymásnak a PMR-rádión a “tagállomások”.  Ha rendezvény (vagy éppen mint a fővárosban egy filmforgatás), hát akkor az érdekes lehet. A strand büfében aztán kiderült, hogy nem tudják a helybeliek, mi lehet az éppen. Viszont, elhangzott akkor elsőre egy feltételezés a csapos részéről, hogy “talán az alsóörsi motoros-találkozó”? Az persze kizárt volt, mert a távolság azért ott kicsit nagyobb, mint egy ilyen kézi kütyünek a hatósugara. Ebben is maradtunk. Másnap reggel “felszáradva” az előző esti grillezés és némi sörök hatásától, helikopter-dübörgés, majd a nem messzi lévő főútról kisebb-nagyobb motoros csoportok hangja ébresztett bennünket.  Az eredetileg helyben tervezett utolsó fotó-séta terve egyre jobban kezdett elhalványulni, és a másik verzió, mint “B terv” pedig erősödni. Aztán a tépelődést tett követte. Gyors egyeztetés házigazdával, aki vállalta, hogy az esti vonathoz kihozza az állomásra a felesleges poggyászt, jómagam pedig már az állomás felé vettem az irányt. Nem sokkal később, jó húsz perces út után  naná, hogy már Alsóörsön  szálltam le a szerelvényről… És itt vette kezdetét egy nem akármilyen délután, ami a történéseivel hamarosan letolta a térképről a már megszokottá váló “hadiállapotos” hétköznapok megszokottá váló képét. Mint mondani szokás: ennyi pozitívum, ami akkor érte a tollforgatót, mostanában csak jobb álmokban, vagy tán a mesékben szokott előfordulni. Elsőre, már az állomásról kilépve parkoló motorok hada került a képbe. Aztán lassan, de biztosan “a pilátusi krédóba csöppenés” esete kezdett kibontakozni. A járda mellett parkoló egyik Harley látványa rögtön gyökeret fakasztott az emberfia lábából… Impozáns, feketében, nikkelben csillogó  jármű volt, már nyúlt is a kéz a táskába a Nikonért... A mellette álló tulajdonostól először engedélyt kértem pár fotóra, aztán már “ment minden  a maga útján”. Pár szó, bemutatkozás, majd rövid eszmecsere után Balázs felajánlotta, hogy a konvoj után  szívesen kivisz a campinghez, ne kelljen azt a jó 4-5 km távot legyalogolni. (Majd csak felébredek, gondoltam magamban…) Aztán jött a konvoj, motor, motor hátán, izzott a hangulat a nézők sem kímélték magukat az ovációval, tenyérbe csapkodással.  Ilyenkor az ember fia lövöldöz, mint egy orosz partizán, úgyhogy betelt a memóriakártya rövid idő alatt.  “Ajjaj, gond lesz, van még egy kisebb tartaléknak, és annyi is…”  szaladt ki a számon. “Egyet éppen tudok adni kölcsön…” jegyezte meg újdonsült ismerősöm.  (Mi van?  Fotósok között ritka, aki ilyet felajánl… de hát ez a nap már csak ilyen, úgy tűnik…) “Majd feladja postán, vagy valahogy eljuttatja…”  tette hozzá.  (Az Úr 2012-ik évében, amikor…  na, mindegy.) Jó időbe telt, mire a konvoj elhaladt, és ezt a szó szerinti szokatlan élményt sikerült megemészteni… Jött a nem mindennapi utazás. Többen megjegyezték azóta ismerősök, hogy sokat adnának érte, ha egy ilyen gép hátsó ülésén legalább… Persze még nincs vége. A camping bejáratánál elváltunk, az elmúlt idők tapasztalatai alapján nem a legnagyobb reményekkel kerestem meg a pénztárak melletti VIP ablakot. Ott előadtam ki és mi vagyok, honnan és miért, stb. (Az általában már “bejáratott” sajtós szöveg, nem sok szóra érdemes.) A pénztárak melletti táblákon feltüntetett belépő áraitól rendesen emelkedett a szőr a hátamon, de hát ez van, gondolatban már felmerült az is, hogy ha másképp nem megy, ide be kéne menni… Az ablak mögött ülő kislány türelmesen végig hallgatott, kis várakozás, rádiózás ide-oda - ugyanis persze hogy előzetes regisztrációhoz kötött a sajtóbelépés. És az újabb “csoda”:  pár perces infó-csere után az egyik szervező válasza: “Ha van érvényes sajtóigazolvány, akkor adjatok  karszalagot...” Pfff. A Papp László Sportaréna és  a Young©Partner’s beiratkozhatna  tanfolyamra hozzájuk... (Nem beszélve egy-két mai “szokásjogú” PR-szervező társulásról.) De a lényeg: lőn bebocsáttatás, és egy nem mindennapi anyagot sikerült így összehozni…
Legelőször is ez a kis zenés slide-show adja vissza a kíváncsibb olvasóknak, látogatóknak a délután hangulatát… Aztán pedig aki még bírja cérnával, azok számára részletesebb beszámolóként legyen egyszer ez a galéria, képekért katt’ ide>>> majd ha még mindig bírják, akkor pedig  a második  tételért ide>>> Persze a teljesség igénye nélkül… Ami belefért jó három-három és fél órai részvétel idejébe ezen a rendkívüli eseményen… A programok, a látnivalók - és nem utolsósorban az impozáns, rendkívüli masinák  kavalkádját persze hogy nem lehet hitelesen és részletesen ennyi idő alatt  felmérni, megtapasztalni.  A hangulat, és nem utolsósorban a részt vevők, az itt megismert közösség csak egyetlen  “rossz” érzést okoztak számomra:  az órára nézve, bizony hogy nehéz szívvel kellett  elköszönni és a vonathoz indulni… (Úgy gondolom, még ha szubjektív alapokon is áll, beszámolónak ez is megteszi. A hivatalos programokról, műsorokról  úgyis megteszik ezt az arra avatottak. Lapunk szerkesztőségének elsősorban nincs más dolga, hogy megköszönni a szervezőknek a lehetőséget. Szintúgy azoknak az embereknek, akikkel sikerült megismerkedni ott a példát:  nevezetesen azt, hogy létezik azért még emberség, segítőkészség, összetartás. Még egy teljesen ismeretlen másikkal szemben is.  Talán nem véletlen, hogy a motorosokról az a hír járja, mint egyik kedves  nőismerős szavait idézve: “SOKSZOR ÍRTAM: A MOTOROSOK MIND JÓ EMBEREK!!!!!!!!   AZ IGAZIAK MIND!!!!!!!!!!”  (talán elnézi nekem, hogy merészkedtem Őt idézni) Ezeket a szavakat nemigen lehet megcáfolni, úgy tűnik. Valamikor régebben kaptam valakitől egy benzines öngyujtót. “Route66”  áll rajta. Kezd úgy tűnni, hogy talán nem volt az se véletlen... Oskar -NapiSztori Budapest-Alsóörs, 2012  - NapiSsztori Designed: made by (C)Xara   ---   lecture:  Zita Fülöp    2012 Mint mondani szokás: az élet persze nem áll meg. A nyár is dübörög ezerrel.  Most kaptuk a hírt, hogy újabb nagyszabású találkozó van készülőben.  Ami persze sok mindent majd módosít lapunk arculatán is.  Időszerű lesz egy új al-oldallal, új témakörrel frissíteni.  Addig, amíg ez összejön, álljon itt a beharangozó flyer: