Bevezetőként egy képernyő-mentés a TV2 honlapjáról, aug.17-n, 19:30-as állapot. A videó kísérö-szövegének alján az alábbi szöveg került a szerkesztők által beillesztésre:
(Az adásban látott kilakoltatást bemutató filmrészlet forrása: napifoto.com)

E kép beillesztésének oka az, hogy mivel a témát illetően reklamációval éltünk a televízió illetékesei felé, illetve oldalunkon is hangot adtunk egy kellemetlen jelenségnek, az utólagos korrekcióról is kötelességünk beszámolni.

Előzmények:

Idézem a napokban, főoldalunkon megjelent szerkesztőségi közlemény részletét, természetesen annak részleteit illetően a jelenlegi helyzetet aktualizálva kiegészítjük most:

"Az elmúlt hét folyamán a szerkesztőség megkeresett bennünket azzal, hogy engedélyt kérjen két olyan filmrészlet felhasználására, amelyek a tavalyi emlékezetes nagytétényi kilakoltatást dokumentálják. Szerkesztőségünk jóhiszeműen engedélyt adott erre, egyrészt mivel a youtube megosztón szereplő filmjeink nyilvánosak, másrészt mivel ígéretet kaptunk arra (illetve ez feltételként is szerepelt) hogy a TV2 feltünteti a részletek szerzőjét. Ezzel szemben ők élve a kapott joggal beillesztették ugyan a jeleneteket, de azzal szemben hogy más kölcsön kapott filmrészletnél pl. a Főv. Tűzoltóságot megnevezték, a kérdéses anyagnál semmiféle jelzést, vagy utalást nem tettek arra, hogy ki vagy kik a szerzők. Ezzel, bármilyen körülmények között is jutottak az anyaghoz, azt kvázi a nagyközönség előtt abban a színben tüntették fel, mintha saját munkáról lenne szó.

(A Szabad Riport TI is külön közleményt adott ki, amelyet a hivatkozott cikken belül mi is átvettünk)"

A kérdéses riporttal kapcsolatos észrevételeinket, más vonatkozásban kritikánkat a "jelenség" észlelése után a NAPIFOTÓ-n közzétettük, ha valaki ezek után még kíváncsi lenne az eredeti anyagra, akkor ezen a linken megtalálhatja.

Mivel azonban a fő vonulata annak az írásnak később okafogyottá vált, nem látjuk értelmét a főoldalon való szerepeltetésének.
Összességében azonban pár szót érdemel ez az egész történet, ezért úgy látjuk jónak, hogy megosszuk a látogatókkal.

-Ami a kérdéses műsortól független, viszont a szerzői jogi szabályozást meglehetősen érinti: tavaly nyáron volt egy emlékezetes esemény Nagytétényben, ahol kőkemény, drasztikus módon szerzett érvényt a végrehajtó a törvénynek. A Készenléti Rendőrség bevetésével (is) áttörve a háziak által emelt kordonokat, egy többgyermekes családot tettek ki az utcára. Akkoriban, mivel a moratórium ellenére több kilakoltatást mégis foganatosítottak, mi is csatlakoztunk a Fehér Kéményseprők által felvállat jogvédő események tudósításaihoz. Nevezetesen egy másik internetes felület, a Szabad Riport Tudósító Iroda néven ismert team-hez. A tétényi tudósítást velük közösen, egymás között anyagokat megosztva (helyszíni fotók, stb.) készítettük el. Ennek ez együttműködésnek a jeleként került a saját videófelvételünkre is az ő logójuk. A jelenleg vitatott filmrészlet felvételeit, illetve vágását a NAPIFOTÓ munkatársa, illetve egy gyakornok segítője készítették, végezték el. (Az előbbiekben utalt team munka vonatkozásában viszont jogos volt az ugyenezen témát érintő közlemény, szolidaritási csatlakozás a SZRTI részéről.)

- Írásunk megjelenése után, annak elérhetőségét egy MTI-s kolléga javaslatára továbbítottuk a TV2 szerkesztői felé is. Ezt követően megkeresett bennünket Való Gábor, a szóban forgó riport szerkesztő-riportere. Mint megtudtuk tőle, egy csúcsidőben, zűrös időszakban lévő feledékenységről volt szó, amelyért elnézést is kért, illetve felvetette azonnal, hogyan lehet ezt a dolgot helyrehozni? (Az írásunkban említett tűzoltósági felvételekről kiderült, hogy azokat sem a TV2 feliratozta, hanem eleve az anyagot vízjelezve kapták. Az tény, hogy egy ahhoz hasonló felirattal mi nem láttuk el a filmjeinket.) Már akkor felvetette Való úr, hogy ha van ötletünk a korrigálásra, természetesen állnak rendelkezésünkre.

Ezek után a mai napon kapott értesítés után tapasztalhattuk azt, hogy a fent beilesztett printscreen tanúsága szerint is, a TV2 iletékesei a tájékoztató feliratot elhelyezték a videó anyaga alatt. Így, a szerzői jogot illetően a helyreigazítás is megtörténtnek nyilvánítható.

 

*.*

* A szerkesztő részéről viszont még pár dolog ide kívánkozna. Elsősorban is: NEM érdekel, nem érdekelt soha, hogy melyik médium "kinek az almában" tér nyugovóra. Kis szabadszájúsággal: húgyos mellényt mi soha nem adnánk egyik kollégára sem, igaz, hogy mi sem szívesen vennénk azt fel... (Aki ismerős a média vonatkozásában az elmúlt évek egyes történéseit illetően, tudja mire godolok...) És ha már mellény... Annak idején elsők között álltunk ki a mellény miatt könnygázzal lefújt fotós kolléga mellett ugyanúgy, mint a média-tüntetésen azok mellett akiket újságíró létükre elhurcoltak a Batthyány-mécses mellől. Ugyanígy ennek a mellénynek köszönheti e sorok írója személyesen azt a kődarabot, amit a többi "mellényessel" azért kapott a kőzápor részeként az Andrássy úton, mert a tüntetők akkor éppen úgy gondolták, hogy a rendőrök helyett az egy csoportban lévő "press" feliratokat kéne célba venni...

Nem véletlenül írom ezeket a sorokat. Bárhol, bárki legyen is az, egy sajtóst mindig kollégaként fogok kezelni, így is marad. (az, hogy a másik oldal, a "fősodrat" egyes képviselői ezt másképp látják, lelkük rajta): Így ebben a mostani esetben is: elsősorban azt teszem.
Ennél fogva példaértékűnek tartom Való Gábor hozzáállását, de a vele együtt dolgozókét is ebben az ügyben. Mert kérném alássan tökmindegy így utólag, hogy akár szándékosan került a "radír" azokra a részletekre, vagy felületességből nem lett jelölve a szerző. Ugyanis mondhatni rekord-sebességgel igyekeztek korrigálni a hibát vagy akár tévedést. Sőt, elnézést is kértek. Mindezt a "nemzeti oldal" (aki ismer tudja, miért az idézőjel) által egyfajta véleménnyel illetett TV2.... Szemben a magát háromszoros idézőjellel nemzetinek valló Széles-féle társasággal, hogy egy példával éljek.
Ott is kiemelten egy bizonyos Siklósi Beatrix nevű munkatársukkal. Aki annak idején egy nem kevés kockázattal elkészített videó részleteit kapásból "átvette" az Éjjeli Menedék nevű műsorába. Igen, aki emlékszik még arra a napok alatt több tízezres nézettségű "zsidók a metróban" c. anyagra gondolok. Siklósi nagyasszony nem így reagált erre, mint most.... Pikírt, kioktató hangon közölte a nekünk címzett e-mailben, hogy "ami fenn van a youtube-on, az szabad préda, bárki viheti..." Sőt. Ő és Széles úr a nekik e témában címzett tértivevényes levelünkre a mai napig (lassan három éve) egy sor válasszal sem reagáltak....

Ha valaki energiát fordítana erre, érdekes "méricskélést" végezhetne. Hogy a magát """"nemzeti""" TV-nek aposztrofáló médium mennyire vagy milyen mértékben tartja be éppen az egyik legfontosabb nemzeti kötelezettség: a tisztesség parancsát azokkal szemben, akik elismerve a hibát, korrigálják is azt?

Tessék ezeken elgondolkodni.

Reményeink szerint a témát illetően nem fogunk az egésszel foglalkozni a továbbiakban.

 

NAPIFOTÓ