Éppen egy hónapja, november 3-án nyílt meg a nagyközönség számára Budapesten, a Teréz körúton egy új könyvesház- és galéria. Annyi tősgyökeres turul- és szittya, meg Emee meg akármilyen ősmagyarkodó intézmény kínálja már portékáit, hogy bármerre néz az ember a fővárosban például, hát több "originál és hiteles" őstörténeti, ős-motívumban gazdag kínálattal találkozik lassan, mint a "szőkeségében milyen" barbie-babával és csillogó-csicsásra felfújt ámerikánus lufival... Nem lenne ezekkel a túlnyomórészt egy klán kezelésében leledző butikokkal semmi különösebb baj, ha az embernek néha nem az lenne az érzése, hogy már a csapból is a szkíta csodaszarvas folyik... Akkor a divat lett magyarnak lenni természetesen leginkább a szőrkucsmák, a méregdrága (ezekkel is a termelő jár igazán jól) rézveretes tarsolyok viseléséből, mint a felső tízezer Dior-flancolásából. Nagyon egyszerű a recept: Végy (persze ha ki tudja honnan, de tellik rá) egy tarsolyt, hozzá egy bőrveretes csizmát (az se baj ha az éppen női, mint Vukicson láttuk egyszer-kétszer) , esetleg teríts a válladra panyókára vetett nemzetiszín lobogót, és máris magyar vagy... Az se baj, ha belül talán valójában nem igazán, de az nem látszik igazán... Nemzeti koncertre be ne tedd a lábad Nagymagyarországos poló vagy pulóver nélkül, köszönéskor el ne téveszd: "Isten áldjon!" vagy a radikálisabbak számára "Szebb Jövőt!" a kötelező, és már el is van sikálva a Nemzeti Honlevél (emez utóbbit nem kis pénzért ki is válthatod a Magyarok Házában, igaz, hogy ha ezzel akarnál átmenni valamelyik még "igazoltatós" határon, a szervek xarrá röhögnék magukat...) által papíron is megvásárolt hovatartozásod.. A kocsidra se felejts el (már akinek van olyanja) Nagymagyarországos matricát ragasztani, ha családon kívüli nemzettestvéred tévedne a kocsid közelébe, csúrd fel jól az erre a célra gondosan bekészített Kárpátiát vagy más "jobbos" zenekar CD-jét. Lagzi Lajcsi, Caramel az a családé, vagy az otthoni szűk környezeté, az meg ugye mint magánszféra, nem tartozik senkire. Így lesz aztán rózsadombi milliomos, nászruhás butikos egyik "profilja" a fekete bocskai, az adja meg a módját a lassan köszönés helyett is "Ki tudja merre, merre visz a ...." látszat-hitvallásának....

Ebben a Nagy Népnemzeti Forradalmi Bizniszben valóban vita és maliciózus kritika nélküli értékhez juthat az, aki a Körúton megtorpanva, felnéz a 29. számú ház kapuja feletti táblára. Az azonos nevű újság főszerkesztője és lelkes csapata gondolt egyet, és a gondolatokat tett is követte. Válogatott, valóban hiteles szerzők könyvei töltik meg a polcokat, esetenként szerzőik is közönség-közelbe kerülve dedikálással egybekötött találkozókon kerülnek a kézzel fogható Valóság jóvoltából az olvasók közelébe. És, ha már fenntebb a kulcstartók, és már-már tömegcikk számba menő kiegészítőket említettem: ezekkel szemben itt kivételes gonddal válogatott, és ugyanolyan kivételes tehetséggel megalkotott tárgyakkal, sőt: festményekkel, grafikákkal is szembesülhet az érdeklődő.

Ez utóbbi kezdeményezés külön méltatást érdemel. Ugyanis ezzel, a sokszor nélkülöző, vagy nehezebb sorsban élő alkotók nemcsak bemutatkozási lehetőséghez jutnak, hanem a valóban tisztességes "árrés" folytán (mint megtudtuk) még talán a mindennapok gondain is sikerül néha kis enyhüléshez jutniuk....
Ha rám bízná valaki a méltatás szélesebb körű megfogalmazását, ilyen szavak jütnának eszembe: tisztesség, segítség, őszinte hazaszeretet és nem utlosó sorban: minőség....

csak egyet tudnék ajánlani azoknak, akiknek ezek a szavak még valóban jelentenek valamit: látogassák meg ezt a kis Szigetet. Mert az. Szó szerint. Mint tudjuk mindannyian, kavarog azz ár odakinn, tajtékzik, néha nem is forrásvíz-tisztasággal... Aminek a közepén valóban jólesik kicsit megpihenni, felüdülni néha...

Képek a megnyitóról:

Egy, a december 16-án esedékes találkozó képe a hetilapból:

Napifoto

vissza a tartalomhoz