"Nem szúrja a szemét a sok szemét?... "
|
Szólt imígyen a
szlogen még az "átkosban".. Amikor a KÖZ-nek, a közösségi életnek
az ideológiai "más vonulattól" (ugye tudjuk, miért van az
idézőjel, hisz' lóf@sz volt itt nem rendszerváltás, kérném alássan...)
függetlenül volt azért becsülete,
tisztessége. Nem buzdították/tuk gyerekeinket fő műsoridőben
homokos játszadozásokra, vagy az "ötcombú Gizi" helyett az
öt-levelű növény élvezetére. A megszerzett javaknak, a nehezen
kikínlódott vagyontárgyaknak is az értéke
volt a követendő példa. Sok esetben előfordult, hogy bizony kezdte
már unni hetek-hónapok múltán az ember a zsíros deszkát, mert csak arra
jutott egy-egy komolyabb tárgy, vagy utazás költségei után... És, talán a
nehezen megszerzett vagyontárgyak, holmik amortizálódása után is egy ideig
még méltó helyük a kamra, a sufni vagy a pincei tároló mélye volt. Mert volt
ezeknek a dolgoknak becsülete
. Éppen a fent leírtak kapcsán talán... Szemetelni se illett nagyon, még az
utcán sem. Sőt: akkoriban a rend őre talán nem a tüntetőket
hajkurászta gárda-ruhát vizslatva, hanem jól megbüntette a papír-eldobálót...
|
|
Mára ez (mint annyi
más is) megváltozott. Úgy is mint szemlélet, úgy is mint életvitel. Az
előbb említett vagyontárgyak a sufniból kezdetben kezdtek kiköltözni a
ház elé a járdára, eleinte egyetemisták, középosztálybeliek vagy éppen
szorgalmas rászorulók örömére, akik lelkesen guberálgatták a mások megúnt
kacatjait. Mára már ez sem így van, lomtalanításkor egy-egy ház előtt
akkurátusan lerakott széken őrködik Kolompárné a zsíros seggén
ücsörögve, "fiai" vagy "brigádja" tán még kést is
szegeznének egy kívülálló turkáló derekának.... Aztán a lomok, "kincsek"
mint jogos tulajdonuk, vándorol a piacokra, néha szemérmetlen áron kínálva.
Valahol talán ha azt nézzük: ez a szemét reinkarnációja... |

képes összeállításunk a Szigetről
|
És
már itt is vagyunk a szónál, ami a gondolatsor elején éktelenkedik. Hogy
aztán jelen esetben kinek és milyen módon kellene a szemét szúrnia a sok
szemétnek, vagy éppen a szemét
szó most hány féleképpen is értelmezhető, mindenki döntse el saját
maga... Ennek
a mostani szeméthalmos
szösszenetnek külön története, külön "fejezete" van
napjaink történelmében. Kezdetben vala egy pár csoportból, baráti-iskolatársi
tömörülésből összeálló nyár-fordulós közös bulizás, koncertezés, a
boldogabb szép időkben még unplugged-módon
egy szál gitárral, szolíd berúgásokkal, dajdajozással. Valamikor a Pálvölgyi
Cseppkőberlang előtti katlanban volt a "Nap-Nap
Fesztivál" nevű hasonló, ámde jóval csendesebb és szolídabb
össznépi dajdajozás. Akkor még talán nem is túlzás: emberi szinten, emberi
(ön)költségekkel, és az önfeledt szórakozás örömére. De
térjünk vissza a mi témánkhoz. Ugyebár a cápák, a hiénák mindig megérzik az
áldozat szagát. Mint a "nemzeti" oldalon is szokás (igen nagy
tiszteletem a negyon kevés kivételnek): ki kell találni egy ideológiát, egy
apropót, és máris van "szellemi töltése" egy-egy rendezvénynek,
amire hívatkozva be lehet indítani a Közel Keleten gyártott kaszálógépet. Itt
is a Sziget-nek helyt adó hajógyári terület első felvezetője az
egykori legendás Woodstock-i
találkozó analógiája lett. Aztán évről évre, egyre
emelkedőbb árakkal, egyre emelkedőbb szintű
harács-biztosítással beindult a Nagyüzem. Hogy aztán ezek a gyerekek ha nem a szülőtől, akkor
vajon honnan tudták előteremteni a belépők, és a logisztika
költségeit? Ez az amikor talán Mulder vagy Scully kéne hogy megfejtse a
rejtélyek X-aktás vonulatát... Ha a szülőtől? Hm. akkor meg minek
sírunk kórusban, hogy szar az élet? Diákmunka kizárva, ha jól megnézzük.
Ugyebár az iskolának június közepe körül van vége. Másfél hónap alatt kizárt,
hogy annyit fizessen akármelyik gyerekeket robotoltató hiéna-cég, hogy csak
úgy lazán "betolhassa" a pénzt ebbe a "projektbe" a
csemete. |
"A hegyen épült
várost nem lehet elrejteni..."

Még egy kép-összeállítás, kissé más hangszerelésben...
|
Amint
a fenti album zenéjén elandalogva látható, a levonulás után romok romok
hátán... Szemét-rakás szemét hátán, nyomán... Több ezer forintos (nem
tesco-gazdaságos!!!) sátrak összerondítva, szétzilálva, az itt-ott feltünedező
guberálók talán még lazán, felelőtlenül eldobott, részegen sárba
taposott kincseket is lelnek.. Jó "háziasszonyos" logikával
számolgatva az elhagyott, szétbarmolt javak összege még hozzá tevődik a
fentebb vázolgatott pénzekhez. A literátor itt feladja. (Egyébként is gondjai
voltak annak idején a számokkal, matematikával..) Követhetetlen az egész
lassan. Az
ugyanilyen sorsra jutott értékek sorsa szintén. Van
itt értelme egyáltalán az ÉRTÉK szónak? Oskar |
|
Kapcsolódó: |