A fotósok körében ismert fotó-kereskedő cég most ünnepli 20. éves fennálását. A jelentős eseményt több hetes fesztivál-sorozattal gondolták a tulajdonosok megünnepelni. Neves előadók, szakmai bemutatók, és egyéb "nyalánkságok" sorozatát zárta az elmúlt hét végén a TRIPONT - majális névre keresztelt születésnapi buli...
Ezt természetesen nem lehetett kihagyni, a készült képek és a film arról is tanúskodnak:

így IS lehet üzletpolitikát folytatni...

 
   
Naná, hogy a férfi-szem és a többek által még azért természetesnek elfogadott nemek iránti érdeklődés teszi, hogy a nyitókép....
 
Félreértés ne essék, ez nem valami erotikus hangvételú rendezvény volt. Igaz, kicsit megtévesztő volt tudósítónk számára is, amikor a bejárati regisztrációra várakozva, a tekintete betévedt az udvarra. Meg is dobbant a szíve rendesen, és csapot-papot otthagyva( "majd regisztrálunk, most van fontosabb..." ) célozta meg a gumi-korongon ugrándozó leányzót... Aztán ugyan kiderült, hogy az öröm-üdvözlésnek vélt gesztus nem személyre szól, hanem csupén az egyik programpont része, maradt a "célratartás, levegőt benntart, kész, tűz..."
 

 

 

Mint a bevezetőben már esett erről szó, több héten keresztül tartottak az esti-délutáni előadások. Tudósítónknak Göbölyös Luca előadására sikerült elsőnek "beférni", egy emlékezetes estét eltöltve. Az inkább emlékekről, fotós hétköznapokról szót ejtő színes beszélgetés sok mindenről új infókat is adott. Nevezetesen arról, hogy néha egész érdekes szubkultúra modelljeivel is le lehet doktorálni, persze nyilvánvaló, hogy a zsüri, vizsgabizottság azért elsősorban a képek technikai szintjét (is) méri ilyenkor, a mondanivaló talán másodlagos is lehet. Mindenesetre azért érdekes, és éppen azért is egy kiemelkedő tehetségről árulkodik, hogy az emberek nagy többsége által nem igazán preferált tipusról is lehet fotót készíteni... És talán itt ez a lényeg. Meglepő volt, hogy a valójában inkább képzőművész, mint fotós előadásából visszaköszönt egyes alkalmi modellek "linksége", így valamelyest megnyugvást adott az, hogy ha egy ilyen volumenű művészt is egyes esetekben simán a "sohanapján" beváltott ígéretekkel etetik a lánykák, akkor talán az mégsem személyre szóló alapállás..:)

Be kell, hogy valljam, a HVG ifjú titánjának előadása nem nagyon vágott földhöz... Ez a másik előadás volt, amire sikerült bejutni. Mivel sajtófotó volt a meghirdetett téma, némi feszült várakozás előzte meg azt az estét. Hát, kifejezetten szakmai tippek, instrukciók nem nagyon hangzottak el, a jóízű sztorizgatás közben meg lehetett tudni, a cigányokról készült képsorozat kapcsán, hogy "nem kell tőlük félni, befogadók ők egy közös alkotómunkára, stb. stb. " Na persze. Lehet hogy egyedi esetben lehet ilyen is, de ugye éppen akkor zajlottak az emlékezetes gyöngyöspatai kövezetre-pisálás következményei, ésatöbbi... Fel is merült az hogy közve kéne vetni: "és megmaradt a géped is?" de ugye ez nem erről szólt akkor és ott... (sőt: ez az ötlet a későbbiekben visszatérve az okára: még tán alaptalan, vagy "csúnya resszista demagógia" is lehetett volna )
Aztán az ifjú titántól megtudtuk az ars poetica egyes alapelvei kapcsán azt is, hogy mindig az embert kell tekinteni, és tisztelni... (sic)

(Ugyan személyes vonatkozású; de némi fanyar jókedvre derített, mert éppen az előadó volt az, aki szinte fejhangon ordítva küldött el az édesanyámba még jól hátba is tasziíva, amikor a rendvédelmiek tüntetésén előtte merészeltem kuporogni a füstbombát fotózgatva... DE hát az emberség, az ember tisztelete az ugye.... Na mindegy, erről nem a TRIPONT-ék tehetnek..:) )

 
 
 
 
Összességében nézve a TRIPONT-ék előtt le a kalappal. A záró-bulin kiadtak magukból mindent, amit csak el lehet képzelni. Ingyenes koktélok, ügyességi, és technikai "nyerős" játékok, az alkalmi eseményhez viszonyítva a profizmusról árulkodó alkalmi studiók, szabad- és zárt térben, több helyszínen. Ez most nem gazdaságpolitikai boncolgatás, nem is ránk tartozik egy üzlet-vitel hogyanja és mikéntje, ezért csak annyi marad: tisztelet és becsület minden igyekvő, ésszel, erőforrásokkal és ügyességgel jól gazdálkodó kereskedő felé, aki feltehetően kemény erőfeszítéssel, kezdeti lemondásokkal, de a végére révbe jutva: "viszi valamire..." Itt és most persze ez a "valami" kissé érdekesen hangzik, hiszen az épület-monstrum oromzatáról kinyúló NIKON-objektív makettje azért valamit mintha "mondana"...:)
         
Persze annak egy ezrelék az esélye hogy e sorok írója oda járna majd ezek után vásárolni, de hát ezt nem a kedv vagy a pozitív tapasztalat határozza meg általában... Aki nem az MTI-nél vagy nagyobb lapnál dolgozik fotósként azt nem igazán a cége látja el felszerelésel, úgyhogy szégyen vagy nem, a "Déháccáz" vagy a "szürke L-es" után jelen esetben marad az örökösnek tűnő nyálcsorgatás. Lassan meg-megbékél ezzel az ember fia, felveszi a fapofát mint most is éppen, amikor a "nagy cuccosok" között végül csak elő kellett venni a "Kiskanyont", és nem törődni azzal, hogy némelyik (talán nem is profi, csak önjelölt) fotós szeme elnéző mosollyal nyugtázza a "szar kis bridge-masinát..."
 
De itt, mint említettem nem erről volt/van szó, úgy hogy maradjunk annyiban: Boldog szülinapot, TRIPONT!

 
De ezzel még nincs vége...
 
 
Ez a kis szösszenet ne függjön össze  ha lehet sem az ünneplőkkel, sem az ünnepeltekkel. Nyilvánvaló hogy ezért az eseménysorért amit most leírok elsősorban az "áldozat" a felelős.  Mondjuk példának okáért: miért olyan marha, hogy bármi mozgathatót (főleg mások által is) magával visz bárhová...
Kicsit kényes a téma annyiból is, hogy egy sok felől összegyűlt vendégsereg egyetlen (vagy talán két?) tagja ilyesmire vetemedik... És ezzel talán bemocskolja a többieket is.  Hiszen nem tudni, hogy száz emberből ki lehet... Akárki is. És ez azért kínos... Amint írtam, ne függjön össze a sztori magával az ünnepséggel. Csak a helyszín és az időpont az ami közös ...
 
Egy születésnapi bulin jártunk...
(és nem  a legjobban.... )   - ez lenne  a címe ennek a jegyzetnek.
 
Kis visszatekintő kanyarral  a legutóbbi fotós-börze:  Az egyik kereskedő szinte könnyek között keseregte el  jogos indulatában, hogy mire észbe kapott, az asztalra kirakott eladó holmik közül elloptak három darab Cokin-szűrőt... Az értéke nem túl nagy ezeknek a dolgoknak, de nem is  a kiló kenyér kategória (még ha lassan annak az ára is érdekesen alakulgat)   "De még ilyet!"  ismételgette: "Fotósok!  Fotósok között azért ez nem volt szokás...."  Na igen. A valóban szakmáját, vagy hobbiját  lelkesedéssel és tisztelettel művelő fotográfus nem arról híres, hogy a gép, eszköz csak dekoráció, mintegy álca ahhoz, hogy: lopni járjon... Ez a réteg intelligenciáját, iskolázottságát is tekintve azért nem az utca népéhez hasonlatos. A fény, a formák, a pillanat rögzítésének  tisztelete, szenvedélye egyfajta szintet is meghatároz. Még azoktól is, akik pénzükkel nem tudván mit kezdeni, esetenként egy fél millás géppel, hozzá ugyanolyan objektívvel talán soha nem produkálnak többet, mint egy "szappantartóval".  Talán nem túlzás, ez bizony egy kaszt is valahol...   Na de mindegy, most nem szociológiai tanulmány következne.
 
"Dominó elv" jellemezhetném a szombaton történteket, vagy talán még hozzátéve: "egy lúzer hétvégéje..."
Történt nemrégen, hogy a Soós kereskedésben volt egy rakás Nikon Coolpix 990-es, 995-ös gép. Valamikor elég rendes ára volt ennek a "csuklós" nak,  hiszi vagy nem bárki, még  ma is egész jó képeket lehet ezekkel készíteni, kis odafigyeléssel ( jóval több manuális vacakolással, mint a mostani AF-re vagy "zöldre állítással" kényelmesített  csodákkal.) A mostani értéke  bagatellnek mondható,  "gombokért" meg lehet venni. Gyűjtői indíttatásból is történhetett a könnyelmű pillanat, meg a már akkor csíráját bontó gondolat okán: "Ebből IR-képes gép lesz..."  Ennyi pénzért kevés a kockázat, egy rövidebb esti-éjszakai  nekirugaszkodással meg is történt a művelet.  Gép szétkapva mint a lábtörlő, vágó-szűrő kidobva, egy Hoya R72-es szűrő  az obi mögé csiszolva megspékelve egy " feketére" hívott színes diával, és másnap már fehéredtek is a zöld lombok, komoran feketéllett a kék ég a készülő fotókon...  Brutális effekteket ad egy ilyen technikával készült kép. 
 

Gondoltam, elviszem a szülinapi majálisra magammal a szerkezetet,  egy-két kollégának megmutatom...  Így is történt. Érdekes módon összefutottam a "származási hely" egyik eladójával is, megmutattam hogy lássa, mire gondoltam amikor beleszálltam a "nagy üzletbe"...  Aztán még vagy két ismerősnek is, kicsit szégyenkezve véve elő a táskából a VR-es vagy L-es kályhacsövek, böhöm markolatú "nagy testvérek" tulajdonosai előtt.  Egy-egy félmosoly ugyanúgy minősítette is szegénykémet, éppúgy, mint az S5IS-t,  amire egyik kolléga, Feri úgy nyilatkozott: "ezt a xart soha nem venném kézbe, száradjon is le ha megfogom..."    Végülis az volt a szerencsém(?) hogy valóban látták nálam a Coolpix-et, mert így nem férhet kétség ahhoz, hogy csak álmodtam az egészet...
Miért is?
Mert aztán amikor az ingyenes koktélt kézbe véve leültünk egy asztalhoz T.Zolival, lapunk rendszergazdájával, akkor szakadt le a mennykő. Nem kicsit. Ő vetette fel, már a vicc kedvéért is, hogy a velünk ülő kollegináról csináljak már egy portrét "infrában". A hölgy is kíváncsi volt, hallgatva a biztatásra, elő akarta venni a táskámból a gépet.  De csak akartam... Ugyanis a táska üres volt... Az oldalzsebekben lévő kártya-dobozokon, pót-akkumulátorokon kívül olyan üresen tátongott a tatyó belseje, mint a...
Nem vicc..  Többször újra-meg újra végigkotortam a Nagy Semmit,  nadrág-oldalzsebet, mellényt is átnézve...  Sehol semmi..
Egy szó mint száz, a gépnek híre-hamva sem volt. A táska végig a vállamon, tán egy-két rövid pillanatra leraktam a földre, amikor az ügyességi feladathoz stabilabban akartam a gépet tartani...  Elpárolgott, felszívódott, ahogy a Nagy Könyvben megvan írva...  A  "Kiskanyon"-nak, az S5-ösnek egyből tágabb és kényelmesebb helye lett...
Amikor az egyik autóstól rám testált  koktéljeggyel ismét beálltam a sorba, a már említett egyik ismerőssel latolgattuk az esélyeket.  "Csak bemondták volna a hangszóróba, ha véletlenül le lett volna téve akár..."  morfondíroztunk. Egy idősebb úr aki velünk állt a sorban, még biztató információval is szolgált:
"Az előbb láttam ott a padkán egy fekete lapos gépet"  mondta.  A jelzett helyen persze hogy semmi nem volt már. 
Elemezgettük a lehetséges verziókat.  Most már  bizonyosra véve hogy ezt bizony valaki kiemelte a nyitott táskából:
a.) vakunak nézhette az a valaki... Mivelhogy fekete is, szögletesen lapos, a másik gép meg ugye a nyakamban...
b.) valamelyik ismerős szórakozik, hülye vicc, és majd előkerül vele...
c.) letehettem, ottfelejtve, valaki megtalálta és majd leadja...
d.) összesen két koktél volt akkor amit fogyasztottam, sőt az első előtt sem volt már meg mint kiderült...  Talán egy pohár sör, de az meg nem ütné ki annyira a polgárt hogy ne tudja mit cselekszik...
 Az egyik tripontost megkérdeztem (egy szőke rövid hajú srác volt) nem adtak-e le egy talált gépet? Ő nem érthette szerintem  mit kérdezek, mert először azt igyekezett megértetni velem, hogy használt gépet mostanában nem adtak le értékesíteni.  Aznap meg ugye nem is foglalkoznának vele... A lényeg: nem lett leadva se így, se úgy....

A leltár aztán a későbbi, makacs "kárfelmérő"  morfondírozáskor tudatosította  bennem, hogy a géppel együtt persze ugrott a négy darab akksi, a benne lévő 2 GB-s CF-kártya is...  Több volt a járulékos veszteség a gép áránál ..  Mármint amibe ténylegesen került...
Persze az "infrásítás" kínlódása, majd az azzal kapott lehetőségek eszmei értéke más dolog. Az valóban igen nagy veszteség. És egyelőre nem sok kedv, de lehetőség sincs pótolgatni...
 
Amit nem tudok felfogni: elég nagy arányban, mondhatni 80%-ában olyan flancos gépcsodákkal  voltak a jelenlévők megáldva, amilyeneket csak olyan tud megvenni magának, akit nem ráz meg nagyon a költség - mellette valószínűleg nem  a leárazott kenyeret aprítják a legolcsóbb tartós-tejbe ha megéheznek.. Tehát eleve egy olyan réteg, ahol elképzelhetetlen az, hogy egy filléres dolog valamiféle értéket képviselne számukra...  "Száradjon le a kezem" mondta ugye kolléga uram a Kiskanyon-ra is, hát még akkor egy ilyen őskövület darabra...   Mese nincs, mégis létezik a képtelenség:  még a végén annak lesz igaza aki azt erőlteti, nem kéne általánosítani a cigánykérdésben, a lopások, a tisztességtelenség okán... Úgy tűnik a szemétség nem ragaszkodik egy és meghatározott társadalmi réteghez...

*.*
A "dominó-dőlés" második darabja az már csak hab  a tortán.  Amikor valamennyire felülkerekedett bennem a beletörődés, és a zsigeri "vadászösztön", kezdődött a zuhanyos workshop, hát  zutty bele teljes erővel. (Itt már tényleg a felelőtlenség okolható.) A helyzet-változtatások, a jobb pozíció miatt le-letérdelgettem a medence szélénél, alulról lövöldözve párat.  A "fotós"-mellényem (valójában afféle kommandós taktikai ruhadarab) oldalsó kis zsebeiből már nem egyszer esett ki a telefonom, amikor lehajoltam, vagy guggolás, stb. stb.  Így történhetett most is.  Akkor észre sem vettem.  Valamikor  már hazafelé, a tűzijáték után, jutott eszembe, hogy fel kéne hívni a gyerekemet.  Hát, a zseb üres volt. A másik telefont (szerkesztőségi darab, flottás vagy mi) elővéve próbáltam hívni amannak a számát.  "A hívott szám nem kapcsolható..." hangzott. Le nem merülhetett, reggel töltöttem épp fel. Ismerős a "módszer":  valaki  (persze olyan aggyal megáldott) talál/lop egy telefont, első dolga kikapcsolni, kártyát eldobni, slussz  Ilyen "egyszerű"... Persze ez megint felveti jitt is a tudatosság kérdését. Ha az átlagos ember talál egy telefont, visszalapoz benne és a legutoljára hívott számot megcsörgeti. Az esetek többségében ez eredménnyel jár, "bódottá".... mindenki jól jár, a tulaj visszakapja, a megtalálót illik valamivel megtisztelni.  Ha. Ha nem dobja ki a kártyát azonnal, és kis szerencsével, a PIN-kód nincs aktiválva, akár mehet bele egy másik kártya, és....

Kicsit terjengősre sikeredett ez az egész.  Talán mert tudat alatt a sorok gépelője így is, próbál keresgélni... Hátha így beugrik valami jelentéktelen momentum...  Persze dehogy ugrik be. Marad a bizonyosság: ilyenek vagyunk ma, Európa közepén.  Persze nem mindannyian. Csak ha éppen találkoznak a "koordináták": Egy lúzer és aki ezt csalhatatlanul fel is ismeri.. 
És már lehet is miről írni...  :(
Oskar - NAPIFOTO