“DIRTY WORKS” -  mocskos munka.  Van egy pár olyan foglalatosság kis hazánkban is, ami mégha olyannyira legális vagy törvényes(nek tartott) cél érdekében folyik, mégis akad nem egyszer olyan eset, hogy rendesen kiveri a biztosítékot az átlagpolgár értékrendjének “biztosíték-tábláján”. Ellenőrök, felügyelők, pénzbehajtók.  Sok esetben a rend őrzését hirdető, de talán kissé másképp végző  “szervek”.  Az esetek nagy részében ez alapból egy jól fizető, de kérdőjelezhető munka-ellenértékű tevékenység képviselői...   Még ha tiszteli is a törvényt az átlag-ember, vagy akár nem életforma-szerűen hordja a laptop-táskában a feszítővasat, akkor is  nem egyszer felfordul a gyomra ezen szakmák,  foglalkozások képviselői láttán.  Vagy ha éppen az élete útja kényszerűen össze is hozza közülük valamelyikkel. KIegészítésképpen egy hangyányit helyesbítenénk már rögtön az elején.  Legyen a fentiek közül bármelyik foglalatosságról majd szó, nem magát a munkát  illene “mocskosnak”  neveznümk. No persze azért az az marad, de hát az illem meg a szabályozások. Pontosítva, összeállításunk majd az egyes, munkájukat mocskosabb módszerekkel végzők, vagy módszereik kerülnek majd terítékre. Amit ugye nem lenne kötelező ÚGY és olyan módon ellátni, végezni.  Mert az bizony ettől válik majd kevésbé patyolat-tisztává.... INTRUM ÉS TÁRSAI... Honfitársaink e kis hazában is nap mint nap szembesülnek a tengerentúlról (vagy inkább a piramisok földjének közeléből?) importált “tisztességesnak”  hazudott  módszerekkel. Ezeknek mind-mind  válfaját nézve egy a közös tulajdonsága: a bóvli, vagy az ügyfél igazán soha nem jár jól igazán.  Igen sok esetben a jóhiszeműség vezérli a későbbi “elkövetőt”, amikor nehezebbé váló életkörülményei javítására, vagy nevezetesen élhetőbbé tétele céljából  belefut egy-egy “kedvező ajánlattevő” hálójába. Hasonlatosan a kínai bóvlikhoz, aztán ennek  a látszólagos “jobbá tételnek” a varrása is felfeslik, ki-kivillan a silány kóc-tömés a csilivili felszín alól. Legyen az akár bank, amelyik kedvező kölcsöneivel viszibe az erdőbe a szerencsétlent (akad szép számmal olyan is akinek még most sincs gőze sem arról mi is az a THM  igazán...) vagy akár példának okáért telefonszolgáltató társaság. Utóbbiak talán a bankokat is megcsúfoló profizmussal ejtik tévedésbe a gyanútlant,  kedvelt eszközük ehhez az ún. “apróbetűs” rész egy-egy reklámnál, szerződésnél.  A marha vevője általában ilyenkor el van kápráztatva, azerre szakosodott cégek előszeretettel alkalmaznak üzletkötőként csinos lányokat, pasikat, hogy mindkét nem béli reményteljes kuncsaft már az elején el legyen kábulva a kedves mosolytól, villogó fogsoroktól.  (”Tessék elképzelni: velem áll szóba, beszél, szól hozzám egy ilyen bombázó....”  Aztán a kis üzletkötőnek nincs is más dolga, vonalas dumájával  elszédíteni a kuncsaftot, sok esetben szelíd kényszerrel a legbensőbb adatainak a bevallására, kiszolgáltatására is rábírva őt. Az apró betűk az oldalak alján ilyenkor miniatűrre zsugorodnak, a lényeg úgyis az, hogy ezekre ott és akkor ne legyen megkülönböztetett figyelem... Amikor pedig már aláírta?  Juhhé-- A mosolyok megszűnnek, egy udvarias mosollyal  a bepalizott madár útnak ered, és majd amikor az otthoni eszmélés után, vagy menet közben fokozatosan dagadnak óriássá azok az apró betűk, általában akkor jön a fekete leves...  Emberünk aztán vagy nem is tudja egy idő után teljesíteni az önként vállalt kötelezettséget, vagy a bátrabbja fűhöz-fához kapkodva nem is igazán akarja már... Egyébként is szar dolog hülyének lenni, de ha ráadásul ordít a tényekből, hogy talán itt-ott egy ici-pici  törvény-kikerüléssel, és nyilvánvaló átveréssel tették adóssá, hááát.... Ilyen esetek miatt, ami fenntebb zölddel lett kiemelve, jöttek létre az ún. követelés-kezelő vagy pénzbehajtó társulások.  Alapelvüket, tevékenységi módszereiket kellő gusztustalanságaikkal együtt sz USA-ból importálták honfitársaink.  A lényege ezeknek a következő:  Van ugye egy tartozás, vagy követelés, ami olyan tiszta mint a fehér papír. Ott nincs mese, a hitelező mindent tudván bizonyítani, keresetet indít az illetékes bíróságon, vagy ha olyan a dolog akkor büntető feljelentést tesz. Ilyenkor nincs is mese, az ítélet megszületik, és be is vasaltatik a követelés. Akár rendőri, vagy karhatalmi úton. HA...  Mondom, HA minden olyan tiszta, mint fehér hó.  De mivel nagyon sok esetben vannak olyan elemek egy szerződés megkötésében, vagy fizetési kötelezettség vitás változatában; amire még egy közepes volumenű, friss diplomás bíró is azt mondaná: “állj, farka van a menyasszonynak!”  -  hát azt nem sok reménnyel érdemes bíróság elé vinni. SE az adóst, se az ügyet magát. A pénz viszont azért kéne a kezdetben csábos mosolyú átverőnek, hát akkor mit is tegyen?  Na, erre van az INTRUM és hasonszőrű társai. A külországból honosított  módszerrel telefonos zaklatásokkal, sok esetben személyes megjelenésekkel (lehetőleg legyen három ajtónyi a vadbarom aki kíséri az “ügyintézőt”) igyekeznek jobb belátásra bírni a csalárd adóst...  Gyengébb idegzetű, vagy nyugtalanabb páciens a harmadik ilyen esetben már össze is szarja magát, és inkább kifizeti a tartozást, még ha újabb kölcsönök felvétele útján is... Az ilyen behajtási technikák igen sok esetben annyira törvényesek, mint maga az alap-szerződés, ha betű szerint nézzük. Ezek a behajtó cégek persze személy szerint az adóst kell/szabad hogy zaklassák, ehhez pedig kellenek a személyes adatai.  Amit ugye törvényesen megszerezni eléggé macerás, az illetékes szerveket, hatóságokat azért kötik a szabályok, meg is kell indokolni  az efféle igényt...  Ehelyett aztán jönnek a különböző trükkök, kerülő úton, kerülő módon megszerzendő személyes adatokkal. Amelyeket azért ne feledjünk: még bankrabló esetében is véd a törvény, amíg a bíró másként nem dönt. Így aztán más nem marad, valahogy hozzá kell jutni a gonosz adós adataihoz, még jóval azelőtt, hogy egy bírósági tisztviselő egyáltalán rágni kezdené a ceruzája végét azon meditálva, aláűírja-e vagy ne a felhatalmazást?                                                     MINT EBBEN A PÉLDÁNAK KIRAGADOTT ESETBEN AKÁR: Itt átmenetileg a feltételezett behajtási cég  ügyintézője “vakra futott”, mert emberünk észnél volt. MI sem támasztja alá azt a feltételezést, hogy nem igazán törvényszerű volt az idézet művelet, hiszen ha az lenne akár, akkor az illető közli hogy milyen hivatalos helyről, milyen célból, és persze félreérthetetlenül azonosítva magát  jelenti be adathalászati igényét...* Hangsúlyozzuk: ha emberünk ebben az esetben beugrik, és készségesen közli minden elérhetőségét, adatait, ésatöbbi, onnantól kezdve a Jóisten irgalma sem menti meg példának okáért egy módszeres zaklatástól.  Amíg valaki ki nem tűzi a fehér zászlót, ugyebár... NAGYON FONTOS, ÉS MINDENKINEK, AKI IDÁIG ELJUTOTT AZ OLVASÁSBAN:  TELEFONON PL. SOHA NINCS LEHETŐSÉG ARRA, HOGY BEMONDÁS, STB. ALAPJÁN VISSZAELLENŐRIZZÜK KI IS VALÓJÁBAN A HÍVÓ, MILYEN JOGCÍME IS VAN EGYÁLTALÁN AZ ÉRDEKLŐDÉSRE? UGYANÚGY, MINT A BANKKÁRTYÁNÁL: INTERNETEN SOHA NEM ADUNK KI BIZALMAS, SZEMÉLYES ADATOT!  MERT HA IGEN?  NA AKKOR UTÁNA LEHET NÉZNI, KÉREM ÁSSAN. Hogy mennyire “életszerű” és megalapozott egyébként amiről fentebb írtam, álljon itt egy, a múlt ősz folyamán készített szösszenet. Akkor bizonyíthatóan “INTRUM- os akció”-ról volt szó.  No meg egy kis telefontársaságosdi, és egyéb társasjáték... ÚGY ŐSZINTÉN:  MOST AKKOR “’DIRTY” VAGY NEM EZ A “WORK”? *  szerkesztői megjegyzés: A beidézett beszélgetés “ügyfél-oldaláról” a hívott személy feljelentést tett az illetékes kerületi kapitányságon. Ugyanis ha valami törvényes, akkor tessék az szerint eljárni. Ha meg nem az? Akkor akárki próbálkozhat adatok megszerzésével. És a személyéről, ténykedése céljáról majd akkor a hatóságnak kell számot adnia. WERWOLF - NAPIFOTO “HAJTSUNK VÉGRE, ELVÉGRE....                                                                                                      CSINÁLTUNK MAGUNKNAK HOZZÁ JOGALAPOT “ Szolhatna akár  így is egy elképzekt, “lázálmodott”  felszólítás, ami - valljuk be: egyre inkább úgy tűnik, hogy influenza és egyéb bódítószerek nélkül, akár valóságos rém-álomkép is lehet. Rózsaszín seggű ifjúkorom emlékeit visszaidézve, felrémlik a kecskeméti megyei bíróság képe. Szülőatyám  egyik kollégájának a komor épület egyik homályosabb folyosóján volt az irodája.  Ajtaján a felirat:  “Kecskeméti Megyei Bíróság  Végrehajtója”. Tányérnyira nyitott szemű gyermeki kíváncsiságomat kielégítve megtudhattam, hogy Laci bácsiék azzal foglalkoznak, hogy amit a bíróság megítél (kártérítésként, elkobzásként vagy éppen lefoglalásként) azt nekik kell végrehajtani, azaz “államosítani”. Egy valami megragadt ebből: kőkemény jogi, jogászi tevékenység volt ez, nem véletlenül a törvény házának szerves részeként. Aztán az évek múltak, a világ változott, kifordult a nem létező sarkaiból, hiszen hol is van ennek a mai katyvasznak geometriai szempontból is szabályos formája? Az állam bácsi szerepét átvették a bankok,  egyre inkább a Disznófejű határozza meg létünket,  megkockáztatom: törvényi szabályozásainkat is.  Kiskapukat, jogi trükköket nemcsak a csalfa életű és hazárd szélhámosok használnak a megtollasodáshoz, hanem mint a stáblista végén szokott állani: “sokan mások” is. “Az igazság az egy fikció. Semmi köze a joghoz. Az igazság keresése  olyan, mint amikor egy vaksötét szobában egy fekete macskát szeretnél elcsípni...”  mondta egyszer dr. Horváth István akkor még nem belügyérként, hanem mint kecskeméti főügyész, egy társaságban...   Tovább>>>>