Ember-rengeteg a FeHoVán   Csütörtökön nyitott, vasárnap zárt és eközben több mint negyvenezer embert látott vendégül a 19. FeHoVa a HUNGEXPO-n. És akkor a kutyákról még nem is beszéltünk… Az idén a szokásosnál korábbi időpontban zajlott a Közép-Európa három legjobbja közt számon tartott vadászati, horgászati és fegyver kiállítás. A 19. FeHoVa az utóbbi évek látogatócsúcsát hozta. A 14 országból érkezett 240 kiállító, a látványos programok sokasága a szakmának és a nagyközönségnek is vonzó volt.  A FeHoVa híres a trófeakiállításairól is. Ezt hírnevet öregbítette ebben az évben az Észak- Amerika vadvilágát, Magyarország megyéinek büszkeségeit, 100 magyar nagyvadat bemutató kiállítás, és a Világ Szarvasai gyűjtemény harminc példányát felvonultató trófea bemutató. Az impozáns anyagot a Nimród Vadászújság, a megyei vadászkamarák és vadászszövetségek, valamint a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) segítségével gyűjtötték össze a szakemberek.  Állandóan tömegek álltak a portugál mobil akvárium előtt, amelynek több mint 22 köbméternyi vízében jellegzetes magyar halfajták is úszkáltak. Az új, ebben az évben először felállított halas medence a gyakorló horgászoknak adott lehetőséget a kiválasztott felszerelés „éles” próbájára. Szintén újdonság volt az I. FeHoVa Winter Dog Show, amelyre több mint ezer – látszatra is nagyon fegyelmezett, és fajtájának kiváló tulajdonságaival rendelkező kutyus érkezett, s küzdött az elismerésekért a CAC és CACIB minősítésű versenyeken.   A 19. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A. D F, G, B pavilonjaiban, összességében  15 ezer négyzetméteren zajlott.                                                                                                                (Hungexpo- Sajtóiroda) Saját beszámolónkért nézz vissza.   Addig  képes összeállításunk, az alábbi linkeken: Fegyverek, trófeák, csinos hölgyek    (  fotók:  oskar,  és n.t.k.>>>) Kutyák és gazdik....                            (fotók:    oskar és n.t.k.>>>>) Megnyílt a  FEHOVA SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest - HUNGEXPO 2012. február 16. Megnyílt a 19. FeHoVa   Történelmi jelentőségű megállapodás született a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazat között, melyet a szakterületek állami és civil képviselői is elfogadtak – mondta megnyitó beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes a 19. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon, a Hungexpo területén. A Magyar Természetvédők és a Vadgazdálkodók között született megállapodás összehangolja a két ágazat munkáját és megnyitja az együttműködés új lehetőségeit. A vadászható fajok körét, az apróvadfajok vadászati idényét, valamint az egyes trófeák behozatalát érintő megállapodás előkészítésénél a tárca  kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az egyezmény mindkét ágazat számára előnyös megoldásokat tartalmazzon–  hangsúlyozta Fazekas Sándor  a köszöntőjében. A minisztérium a megállapodás végrehajtásához szükséges jogi, pénzügyi és intézményi keretek megteremtésével biztosítja, hogy a vadállomány, illetve a védett fajok élőhelye háborítatlanul fennmaradjon, ugyanakkor megakadályozza az élőhelyek széttöredezését, felaprózódását is. A tárca vezetője ígéretet tett arra, hogy a támogatási rendszereket, például az agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseket úgy alakítják ki, hogy kedvezzenek a természetes és természet közeli élőhelyek fennmaradásának, helyreállításának, és újak létrehozásának. A Vidékfejlesztési Minisztériumban tavaly szeptemberben kezdődött el az a munka, mely előkészítette a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazatot érintő történelmi jelentőségű megállapodást. A szerződést a két szakterület állami és civil képviselői is elfogadták. A megállapodás előkészítésénél mindenki egyetértett abban, hogy mind a vadgazdálkodási, mind természetvédelmi célok megvalósításához nélkülözhetetlen a két szakterület kölcsönös együttműködése. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan döntés szülessen a vadászható fajok köréről és a vadászati idényekről, melyet mindkét fél el tud fogadni. A megállapodás előkészítésében részt vettek a tárca természetvédelemért, illetve vadászati kérdésekért felelős főosztályai, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, a WWF Magyarország, valamint az érintett fajok kutatásával foglalkozó egyetemek, a Szent István Egyetem, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem képviselői is. A szakmai grémiumot a Magyar Természettudományi Múzeum, illetve a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek képviselői is segítették................ ............... A sport bemutatók is a FeHoVa legutóbbi újdonságai közé tartoznak. A kiállítás közönsége az Eleven Open nemzetközi íjász verseny résztvevőinek szurkolhat, de lesz airsoft verseny, koronglövészeti és lézeres fegyverbemutató is. A vadászok színpadán természetfilmek és élménybeszámolók, a szabadban kutyás versenyek várják a nagyérdeműt. A horgászok színpadán olyan szakmai hírességek is fellépnek, mint Döme Gábor, Walter Tamás, vagy a külföldiek közül Andi Veltkamp, Ross Honey. A kiállításhoz ebben az évben I. FeHoVa Winter Dog Show elnevezéssel CAC és CACIB minősítésű, nagyszabású nemzetközi kutyakiállítás is kapcsolódik.                                                                                                                                                                                                                    2012 február 16.  NF Vásári hangulatban... (FeHoVa 2012) "Ember-rengeteg a FeHoVán Csütörtökön nyitott, vasárnap zárt és eközben több mint negyvenezer embert látott  vendégül a 19. FeHoVa a HUNGEXPO-n. És akkor a kutyákról még nem is beszéltünk…"  kezdődik így a Hungexpo sajtóirodájának jó hangulatú beszámolója. Jogosan. Méltán lehetnek büszkék  a szervezők, a kiállítás-vásár  a megszokott színvonalát hozta.  Valóban külön említésre méltó a kutya-show, kedvencek és gazdik szemet-lelket gyönyörködtető kavalkádjával. A  vadászat, a fegyverek szerelmesei is megtalálhatták mindazt, ami nekik kedves.  Az árak?  Mintha nem is lenne válság, "orbánus" megszorítások... Az kétségtelen, hogy a negyvenezrek kisebb százaléka   pakolt fel vásárfiával, mint mondjuk jó pár évvel ezelőtt. Kiállítók, rendezők  állták rendesen a sarat,  megadva a közönségnek amiért rászánta magát a kilátogatásra. Az árakra azért inkább nem térnék most ki, ha a kenyér  kilója lassan félezer forint,  miért is kellene elvárni, hogy egy élvonalbeli márkás  vadászöltönyt, vagy éppen puskát  gombokért  kapjon az ember? Egy szó mint száz:  az a réteg aki vásárlást(is)  tervezve váltotta meg jegyét,  nem éppen a középosztály alsó fertályát képviselte. De, hát valljuk be: mikor is  tevődtek volna össze onnan a vadászat művelői?  Aki csak nézelődni  akart, az sem panaszkodhatott. Felnőttek, gyerekek egyaránt találtak bőven látnivalót, sőt a kisebbeknek játékos feladatok, próbatételek is jutottak. Ez a négy nap arra is jó volt, hogy kicsit kizökkenjen az ember fia a mindennapok darálójából, és ha időlegesen is, azzal foglalkozzon amire az ilyen rendezvények valók: az élményekkel. Összegezve: csak az elismerés lehet a részt vevők osztályrésze.  A kiállító- és rendezvényközpont vita nélkül európai szintű események összehozására képes. * * * "De hogy jön ide a STIHL?" (kissé más aspektusból) szólt  a  kérdés a standnál  lévő alkalmazottnak. -"Hát, ahogy a pálinka!"  hangzott a frappáns válasz. Nem is volt az a kérdés annyira komoly. Alapja azért valami kevés...  A tavaly 20 éves cég élvonal-béli gépeinek eget verő dübörgése talán annyiból kötődne a vadászathoz, hogy ha nyiladékot kell készíteni egy hajtáshoz, vagy (még mindig nem túl komolyan)  ha két-három fűrészt kórusba rendezve hajtani kéne a vadat...  Persze, komolyabban kissé: miért is ne szerepelnének az erdei munkához való eszközök egy erdőhöz kötődő  seregszemlén? A kapott válasz azért tovább gondolásra sarkallt. Tényleg, vagy öt-hat standon lehetett találkozni "bolyhosékkal"  vagy "ágyasékkal". Érdekes azért,  itt jobban megütötték a hétköznapok emberét az árak.  Ne tessék nekem panaszkodni "magyartalanság" okán, hogy ha a költségkímélő gondolatok  Liu Kang  boltjába hajtják  be a halandót a lélek melegítésére  szánt  némi Jack Daniel'sért  (literje  négyezer).  A füstös gabona-párlat  bőgő motorokkal előzi le a mégoly tiszta és nemes  meggypálinkát is, amit itt és most kilenc ezer/l áron  lehetett (volna) beszerezni... Hát,  a szeszeknek  tényleg legalább annyi lét-joguk van vadászati szempontból, mint a motorfűrésznek. (Utóbbiakon viszont nem lehetett agancsos matricákat felfedezni...) Érdekes a továbbgondolás, valaki meg is jegyezte: "nem kell mást tenni mint vaddisznófejet biggyeszteni a kisüstire, és máris mehet kilencért literje"  Mielőtt még jobban belemennék ebbe az utcába, meg kéne jegyezni nem konkrétan ezzel a kiállítással kapcsolatos a verbális füstbomba eregetése. Legyen az lakáskultúra, vagy welness, vagy bármi más téma, érdekes, hogy egyfajta állandó törzs-réteg mindig képviselteti magát: Az italosok mindenképpen, hiszen a nedű az ugye univerzális célzatú. A szintén több helyen fel-feltűnő pultocskák a japán Yin-yangos mentaolajjal, már érdekesebb valami.  Igaz, a vadász is lehet fáradt, a pokolian (még akciósan is) húzós árú  mentaolaj teszt-kenetei megmutatták, hogyan lehet kis híján a plafonon kimenni a hirtelen zsibbasztóan hűtött tarkó  sürgetésére... A konyhakész faragott uborka-gyártó berendezésről, vagy a robot-porszívóról nem is beszélve. Még mindig nem "fajta-idegen" egyik termék sem annyira, mint amibe a kutyásoknál botlottunk bele.  Hát, a villanybagó az azért...  Az asztalon katonás rendben sorakozó E-Cigiknél csak az áruk volt szembetűnőbb...  Olyan pofátlan szinten, hogy attól azért nikotinmentesen is beindult a  véráram...  háromszoros(!!)  áron kipakolva a gyanútlan mező- és vadőrök számára ez a forradalmian EU-kompatibilis termék, mint  ugyanaz a józsefvárosi piacon... ("ha többet visz akkor ócóbb"  by Liu Kang)  Az árusnak nem is tetszett annyira fotógépes bóklászásunk, elég morózusan kért fel bennünket továbblépésre.  Na, de hát ez van. Ugyebár dohányzás lassan már otthon, az udvari budiban is tilos, fejlődni kell a korral, arra jó a villanybagó, ha valaki nem bír magával. Ja, az erdőt igaz, garantáltan nem lehet véle felgyújtani... Más: a hostessek, szép mosolyú eladólányok ...  Ez a jelenség, ami mellett nem fogok (és nem is akarok) elmenni szó nélkül , szinte minden kiállításon ugyanaz. Borítékolnám, hogy valami tantárgy is lehet a hostess- tanfolyamon a metódus. Legyen az éppen objektív-tisztító  munkatárs a pultnál, vagy sétálgató szórólapos lányka,  nagy örömmel és lelkesen állnak be pózolni a lencse elé. (Egyikük még igen nagy örömmel és ovációval  üdvözölte is egy szóba kerülő fotósorozat lehetőségét.)  Természetesen e-mailcím ilyenkor azonnal szóba is kerül, amire aztán a fotók át is mennek -  az esetek százalékában itt be is hal a dolog. A nagy átlag még megköszönni is lusta a küldeményt, nemhogy komolyan is venné a szigorúan a kiállítás idejére rendszeresített ígéreteket, vagy csírázó megállapodást... Nem is erről szól ez, aki modell-fotózásban  edzett, azt nem érinti érzékenyen  a már-már hivatalszerű  bunkóság. Fogyasztói társadalomban élünk, a kuncsaft addig kuncsaft, ameddig a csarnokban és nyitva tartás alatt ott van.  A mesék világát tessék a hétfejű banya fertályán keresni, slussz. Hogy bevezető fordulatomnál maradjak: A STIHL azért nem ilyen. Vagy a tényleg komoly és márkás egyéb eszközök.  Ha valaki meg tudja fizetni azokat és el is viszi haza, azok garantáltan azt nyújtják, amit a cégük hirdet. Persze lehet, hogy ez így erőltetett hasonlat.  Ha a modellvilágban  felmerül némi dotáció, akkor ott is  más a hozzáállás....  Talán. No meg mit is kéne ezen nyavalyogni? A puskák csöve, a szerszámok, eszközök is fényesre glancolva ilyenkor,  a zárás után meg  kit érdekel a csillogás, mars a raktárba, oszt' annyi... De ennyi elég is. Ami a (nem is kis számú) fotós-levelek  kapcsán elmaradt irányunkban,  mi most bepótoljuk: megköszönjük  a HUNGEXPO-nak a vendéglátást.                                                                                                                                               NAPIFOTÓ - TEAM