Jártunkban-keltünkben, tele vagy üres hassal... A  Kispesti Halásztanya  A főváros külső részeiről hajlamos elfeledkezni a nagyvárosi zakatolásban lubickoló polgár. (vagy éppen ugyanabban őrlődő   :)  ) Pedig néha érdemes lene venni a fáradságot, és a Határ úton túlra is ellátogatni. A hangsúlyozottan kisvárosi milió, a  kertek, a  szinte Kós Károly-városnak is nevezhető környék (tényleg, nagy név-átnevezőink: egy újabb projekt-ötlet, de  kérünk érte százalékot...) megragadja az embert.  A neves építőművésznek valóban számos helyen lelhetjük fel keze nyomát  errefelé.  Már, ahol nem rondítot bele ebbe a gyönyörű hangulatba a Kádár kor vasbeton-kedvelő mérnökeinek elmebaja..   Persze a mai korok építészei sem piskóták, így kell tönkrevágni mindent ami eredeti állapotában még emberinek is lenne  mondható...   Itt található ebben a környezetben, (persze alaposan körbe-  pakolva betontömbökkel) ez a hangulatos kis épület-együttes  is, a Kispesti Halásztanya.  Szomszédságában hasonló stílusban épült kis templommal,  a marcona kőtömbök dacára is  közvetítve számunkra a  szebb korok üzenetét..   Mint kiderül aztán, még történelmi múltat is tudhat magáénak  ez a most is halászcsárdaként üzemelő  vendéglátó hely...  Falai között a Horthy-kor prominensei, de egyházi  személyek, sőt Keitel tábornok is megfordult valaha.  Az épület folyosőin elhelyezett tárolókban több oklevél  tanúskodik a tradíciókról, neves főző-verseyek győzelmeiről.  Egy darabka múlt,  mai kínálatokkal, és mondhatni nem  akármilyen színvonalon...   Egy ismerősöm hívott meg a múltkoriban ide, ebédre. Mondhatni többszörös jó élménnyel együtt járt a meghívás. Egy  újságíró-fotós álma a “jó időben-jó helyen”  szituáció.  Hát itt mindkettő adottá vált. Még a déli-kora délutáni forgalom elején  sikerült kifogni az étkezés nemes pillanatait, szinte vendég-mentes, néptelen órában. Ami annak, aki nemcsak tud, de szeret  is enni,  ez sem utolsó szempont...   A tálalásról, az ételrő nem beszélve. Most kezdjek áradozni?  Olyan tömötten ízletes és sűrű halászlevet még e sorok írója  sem igen képes elkövetni... (Pedig arra hiteles tanúk akadnak, hogy a karácsonyi főzés idején úgy áll sorba érte a rokonság,  mint Róbert bácsi konyhája előtt valamikor a népek..)  Következő fogás a sonkás-tepertős túróscsusza, olyan sárga tésztából, ahogy azt csak a valódi háziból lehet elkövetni...  Nem folytatom a tejfölbe úszó hozsannát, mert így éjszaka közepén is azon jár az eszem, hogy mindjárt hívok egy taxit..  :)   Hát, a fotós már csak olyan fajta, hogy még oda  is fotógép nélkül nem indul el, a folyosó végében lévő meghitt sarokba..   Most is ott volt, hogyne lett volna kéznél a gép... A betegre zabált agy néha érdekes ötleteket szül..   Felvetettem az üzlet  vezetőjének, hogy mi lenne ha csinálnék pár fényképet, akár csak emlék gyanánt is, vagy azért, hogy másoknak is meg  tudjam mutatni, merre jártam?  Az engedélyt megkaptam,  a tett követte a többit...  A kispesti Halásztanya  belsejét így látja  az ember fia, egy pazar ebéd után, ahogy a sorra kattinva az érdeklődő is megteheti.    Talán nem is olyan rosszak a képek.  Habár... Az élményt, a kézzelfogható valóságot talán jobb személyesen....  OSKAR